Skip to main content

Fejér Lipót Élete (1880—1959)

  • Chapter
  • 22 Accesses

Zusammenfassung

Fejér Lipöt Pécsett született 1880. február 9-én. Elemi iskoláit 1885-ben, öt es fél éves korában kezdte és 1897-ben tett érettségi vizsgálatot a pécsi állami főreáliskolában. Érdekes modon az elemiben és a középiskola első osztályaiban nehézségei voltak a számtannal; egyszer instruktort kellett fogadni mellé, sőt — mint mesélte — a családban szobakerült, hogy talán ne is foly tassa középiskolai tanulmányait. De a felső osztályokban Maksai Zsigmond tanára hatására már felébredt érdeklődése a matematika iránt és egyik legsikeresebb megoldója lett a Középiskolai Matematikai Lapok fei-adatainak. Ez a lap, melyet Arany Dániel szerkesztett, Európa egyik legelső ilyen jellegű lap ja volt és igen komoly szerepe volt abban, hogy a magyar matematika aránylag sok neves kutatót adott a világnak. 1897-ben részt vett a Matematikai és Fizikai Társulat 1894 óta évente megrendezett versenyén és második helyezést ért el. Ugyanebben az évben beiratkozott a műegyetem gépészmérnöki szakosztályába, egy szemeszter után azonban átlépett az ún. egyetemes szakosztályba mint a matematika- és fizikatanári szak hallgatója, s főleg Kőnig Gyula, Kürschák József és Rados Gusztáv előadásait hallgatta, majd átkerült a tudományegyetemre. Az 1899-1900-as tanévet a berlini egyetemen töltötte, L. Fuchs, G. Frobenius és H. A. Schwarz előadásait látogatva.

This is a preview of subscription content, log in via an institution.

Buying options

Chapter
USD   29.95
Price excludes VAT (USA)
  • Available as PDF
  • Read on any device
  • Instant download
  • Own it forever
eBook
USD   54.99
Price excludes VAT (USA)
  • Available as PDF
  • Read on any device
  • Instant download
  • Own it forever
Softcover Book
USD   69.99
Price excludes VAT (USA)
  • Compact, lightweight edition
  • Dispatched in 3 to 5 business days
  • Free shipping worldwide - see info

Tax calculation will be finalised at checkout

Purchases are for personal use only

Learn about institutional subscriptions

Preview

Unable to display preview. Download preview PDF.

Unable to display preview. Download preview PDF.

Author information

Authors and Affiliations

Authors

Rights and permissions

Reprints and permissions

Copyright information

© 1970 Springer Basel AG

About this chapter

Cite this chapter

Turán, P. (1970). Fejér Lipót Élete (1880—1959). In: Leopold Fejér Gesammelte Arbeiten I. Birkhäuser, Basel. https://doi.org/10.1007/978-3-0348-5902-8_3

Download citation

  • DOI: https://doi.org/10.1007/978-3-0348-5902-8_3

  • Publisher Name: Birkhäuser, Basel

  • Print ISBN: 978-3-0348-5903-5

  • Online ISBN: 978-3-0348-5902-8

  • eBook Packages: Springer Book Archive

Publish with us

Policies and ethics